2010. március 11.
Húszéves adósság megkésett visszafizetését kezdte meg a magyarság most – jelentette ki Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője a Petőfi-emléklap a Helytállásért díjak átadásán a Terror Háza Múzeumban csütörtökön. Schmidt Mária, a rendezvény házigazdája szerint bár ismertek a felelősök, közülük senkit sem vontak felelősségre. Sőt az „áldozatból lett bűnös” – fogalmazott Tőkés László.
• A nürnbergi mintájára sürgeti Tőkés a „temesvári pert”
Teljes cikk »
|
2010. március 11.
Két a végső győzelemre is esélyesnek tartott együttes, a Real Madrid és a Milan is búcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligájától, miután a nyolcaddöntőben jobbnak bizonyult nála a Manchester United, illetve a Lyon. A vörös ördögök gáláztak a milánói piros-feketék ellen, Rooney vezetésével 4–0-ra kiütötték az olasz sztárcsapatot, míg a Lyonnak egy döntetlen is elég volt az üdvösséghez Madridban, hiszen így megőrizte az első mérkőzésen összeszedett egygólos előnyét.
Teljes cikk »
|
2010. március 10.
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén jóváhagyta, hogy az I. kerületi Szarvas téri közparkba elhelyezzék a kitelepítettek emlékművét. A képviselők megszavazták három kerékpárút támogatási szerződésének megkötését, valamint azt, hogy kezdeményezzék a környezetvédelmi törvény módosítását.
• Csak csütörtökön tárgyalja a költségvetést a Fővárosi Közgyűlés
Teljes cikk »
|
2010. március 8.
A változtatás szükségességét hangsúlyozta Orbán Viktor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) budapesti gazdaságpolitikai fórumán hétfőn. Gazdasági tényfeltáró bizottság felállításáról döntött a Fidesz az elmúlt napokban – jelentette be Orbán a VOSZ rendezvényén. • „Magyarország 6 millió szegény országa lett”
Teljes cikk »
|
2010. március 8.
Részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában felmentette a Zsanett-ügyben megvádolt rendőröket a Fővárosi Bíróság (FB) hétfőn kihirdetett, nem jogerős ítéletében.
• Felmentésüket kérték a Zsanett-ügyben megvádolt rendőrök
Teljes cikk »
|
2010. március 8.
A bombák földjén (The Hurt Locker) kapta a legjobb filmnek járó Oscar-díjat az idén, a legjobb színész Jeff Bridges, a legjobb színésznő pedig Sandra Bullock lett.
Teljes cikk »
|
2010. március 4.
Csaknem ötezer - a szervezők szerint pontosan 4.671 - az adóigazgatásban dolgozó köztisztviselő demonstrált csütörtökön Budapesten a Pénzügyminisztérium előtt, követelve a két adóigazgatási szervezet stabilitásának megteremtését, a többletfeladatokhoz kapcsolódó források biztosítását, az adóigazgatásban dolgozók nagyobb erkölcsi és anyagi elismerését.
• Több ezren tiltakoznak a Pénzügyminisztérium épülete előtt
Teljes cikk »
|
2010. március 4.
Orbán Viktor szerint egy Fidesz-kormánynak úgy kell újjáépítenie Magyarország tekintélyét, hogy az ne épüljön hazugságra; a választások után el kell mondani a magyar gazdaság állapotáról az igazságot. A Fidesz elnöke az Európai Néppárt európai parlamenti frakciója vezetésének budapesti ülésén csütörtökön arról is beszélt, hogy Európának le kell győznie a kapitalizmus válságát.
• „Orbán a néppárti család egyik legjelentősebb személyisége”
Teljes cikk »
|
2010. március 3.
Óriási meglepetésre a félidőben 1–0-ra vezet a magyar labdarúgó-válogatott az Eb-bronzérmes Oroszország ellen a győri ETO Parkban rendezett felkészülési találkozón. A meccs eseményeit kövesse percről percre a Magyar Nemzet Online oldalán!
Teljes cikk »
|
2010. március 2.
A legfrissebb jelentések szerint már 795-nél tart a halálos áldozatok ideiglenes száma. A fosztogatók miatt új megoldást talált ki a kormány és a hadsereg a leginkább elpusztított Concepción városában: meghosszabbítják a kijárási tilalmat, és már este hattól nem lehet kimenni az utcákra és a tervek szerint „házhoz” viszik az ingyen élelmiszereket és gyógyszereket.
• Még ezrek lehetnek a romok alatt Chilében + Képek
Teljes cikk »
|